Egy társadalmi színházzal foglalkozó társulat egy idősotthon lakóinak életét kívánja dokumentálni. A színpadra hívnak egy férfit, akit veszteségek és hosszú évek magánya formált. Ahogy az interjú egyre személyesebbé válik, feszültség keletkezik a megélt valóság és a színházi forma keretei között. Egy váratlan szereplői beavatkozás felborítja a folyamatot, elmosva a határt valóság és fikció között, miközben láthatóvá teszi a közös sérülékenységeket. A színpad olyan térré alakul, ahol emlékezet, vágyakozás és az empátia határai kerülnek szembesítésre. Az előadás végére a színház és az élet egymásba fonódik, kérdéseket téve fel arról, miként fogadjuk el a konvenciókat, és hogyan formálódnak, közvetítődnek és maradnak fenn személyes emlékeink