spacer
spacer

Művésztek Háza

Orlai Produkciós Iroda
spacer
Galló Olga
Babilon dosszié
spacer
spacer

Plakátfotó: Németh Péter, Plakáttervező: Csáfordi László
Rendező: Szabó Máté
Dramaturg: Solt Róbert
Zene: Lelkes Botond
Bemutató:2026. 01. 29.
Az előadás hossza kb. 80 perc (szünet nélkül).
Előadás ismertető

A sugárzó, fiatal és tehetséges, pályakezdő írót, Galló Olgát harmincévesen anyjával együtt Auschwitzba deportálták. A haláltáborban és az azt követő lágerekben naplót vezetett. A leglehetetlenebb körülmények között, és ha kellett, akkor az ételfejadagja árán papírhoz-ceruzához jutva, mert számára az írás jelentette a túlélést, a kiszakadást az elviselhetetlen, embertelen jelenéből a múltba. Az ő valaha volt és újra vágyott életébe. Végül megmenekült, de mindent elvesztett. Anyját, legkedvesebb testvérét, otthonát és a túlélését jelentő szépírói képességét is. Ahogy azt a háború utáni új világ megkövetelte, úgy tett, mintha mi se történt volna. A naplójához se nyúlt. Húsz évvel később egy idegösszeomlás után orvosi tanácsra vette csak elő, és elhatározta: ki fogja adni. A traumák elhallgatására épülő Kádár-kor nem igazán díjazta az elhatározását – Galló Olgát azonban nem olyan fából faragták, hogy feladja...

A különleges lágernapló a szerzőnek a könyv kiadásáért folytatott harcát dokumentáló levelezésével együtt egyedülálló monodrámában születik újjá a színpadon: Galló Olga unokája, Fullajtár Andrea megrendítően személyes előadásában a XX. századi Európa történetének legsötétebb fejezete mellett a szocializmus abszurd, tragikomikus világa csal keserédes nevetést a néző arcára.

 A szövegkönyv Galló Olga Tíz hónap Babilon című könyve kéziratának és a szerző levelezésének felhasználásával készült.

spacer
spacer
spacer
© 2026. - Kisvárdai Várszínház - Theater Online