Az előadás kezdete előtt 12 évvel Prosperót, Milánó uralkodóját hataloméhes öccse, Antonio, letaszítja a trónjáról és elűzi.
Prospero kislányával, Mirandával együtt egy elhagyatott, távoli szigetre sodródik, és ott él, a helyi szellemeket uralma alá hajtva. Tizenkét év múltán, mikor Miranda már felserdült, a véletlen úgy hozza, hogy a közelben hajózik el mindenki, akinek Prospero egyrészt a bukását, másrészt a túlélését köszönheti. A szigeten töltött idejét arra használta, hogy magas fokon megtanulja a mágia használatát, és most varázserejével hatalmas tengeri vihart kavar, amely Prospero szigetének partjaira veti a hajót, s hajótöröttként Prospero sok ellenségét és néhány barátját.  
A vihart követő három óra alatt minden megfordul és megváltozik a sziget lakói és a hajótöröttek számára. Az idill magányos kísérleti telepére betör a történelem, mindenki végletes helyzetbe kerülve mutatkozik meg; aki magasra törekedett, a mélybe zuhan, aki rab volt, felszabadul, aki gőgös volt, azt megalázzák, aki szerény, azt fölemelik; a lányból asszony lesz, a fiúból férfi, a varázsló pedig, miután bosszú helyett – vagy bosszúból – mindenkinek megbocsátott, eltöri varázspálcáját, a tengerbe dobja varázskönyveit, véget vet a mesének és visszatér a valóságba.
„A mulatságnak vége. A színészek (…)
már léggé váltak, puszta ritka léggé;
és – mint e műsor vékony szövete –
a karcsú tornyok, pompás paloták,
zord templomok, az egész földgolyó,
és minden utódunk is levegő lesz,
és mint a lenge játék az előbb,
elillan. Olyan anyagból vagyunk,
mint álmaink; s kis életünket is
álom keretezi.”