,,Piros-fekete glóriával
Evezz, evezz csak csöndesen.
Én tudom, hogy lelkembe süllyedsz
S ott halsz meg majd, én szerelmesem.”

Ady neve és szerelmi költészete örökre összekapcsolódik Léda nevével, hiszen több, mint százötven szerelmes költeménye közül több mint fele Lédához szól. Brüll Adél, a nagyvilági úrinő és Ady találkozása mindkettejük életében sorsszerű élmény volt. Ady azonnal beleszeretett az asszony nagyvilági varázsába és sugárzó nőiességébe. Hosszú és viharos szerelmüknek a költő vetett véget. Kegyetlen szakítóversben számolt le nagy szerelmével, Lédával. Az Elbocsátó, szép üzenet, az egyik leghíresebb szerelmi búcsúvers a magyar irodalomban.

„Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,
Csillag-sorsomba ne véljen fonódni
S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak:
Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.”

Tatár Rózsa Ady és Adél – ”Lázálmok” az életünkből című monodrámáját a Cédrus Művészeti Alapítvány Nívódíjával jutalmazták. A dráma a magányos és boldogtalan Léda hattyúdala. Az egykor bálványozott nő, a végzet asszonya a halálos ágyán megidézi a halott költőt és újraéli viharos szerelmük minden boldog és fájó epizódját.