Az antik görögök sorsfordulatnak mondták a tragédia azon pillanatát, amikor a hérosz élete váratlanul – és rendszerint valamiféle külső körülmény hatására – kedvezőtlen fordulatot vett. Karinthy Frigyes sokak által ismert betegségmemoárja egy ilyen sorsfordulat megrendítő erejű krónikája. De valóban csak ennyi? Tényleg csak betegségének – az 1936-ban diagnosztizált agydaganatának – irodalmi reprezentációja? Közelről sem. Nem beszélve arról, hogy a párhuzam – legalábbis első olvasatra – némiképp sántít, hiszen esetünkben – a tragédia műnemével ellentétben – a regény végén egy, a korszakban igencsak kockázatos műtéti beavatkozásból felépülő, reményekkel teli magyar író alakját látjuk. Ha úgy tetszik, Karinthy regénye happy end-be torkollik. Mi azonban, kései olvasók és nézők, tudjuk: Karinthy Frigyes a műtétet mindössze két évvel éli túl, 1938-as halálát követően pedig az addig ismert világ is atomjaira hullik. Értjük tehát: valódi happy end-re esély sem mutatkozik.

Előadásunk a beteg ember önrendelkezésének lassú felszámolódását, egy kór elhatalmasodását, ezzel egyidőben pedig az európai civilizáció 20. századi önfelszámolásának kezdeti pillanatait kívánja bemutatni. Egy, az első világháborúból épp felocsúdó, békére vágyó világ utolsó percei elevenednek meg a színpadon, s ezzel egyidőben egy tündöklő tehetség utolsó önfeledt napjait látjuk. Ahogy a vészjósló diagnózis egyre biztosabbá válik, úgy sokasodnak meg az arra vonatkozó, intő jelek is, hogy már nemcsak egy ember túlélése a tét, hanem a vágyott „büszke és szabad Magyarország” reményét is hamarosan felváltja valami egészen más, valami egészen sötét.

Karinthy Frigyes regénye beszippantja olvasóját. A személyes és intim vallomásfolyam számos erénye közül az egyik éppen ez: az író mintha közvetlenül nekünk mesélné el mindazt, amit az első rosszulléttől a legendás agyműtétjéig átélt. Ez azonban – a színpadi műfaj követelményei felől olvasva – kevés egy egész estés, nagyszínpadi produkció színreviteléhez. Épp ezért előadásunk szövege bár hűen ragaszkodik az Utazás a koponyám körül központi cselekményszálához és a főbb karakterek bemutatásához, ugyanakkor a regényben nem, ám a Karinthy-életrajzhoz és a korabeli világhoz kötődő szereplőket (és fiktív figurákat) is felvonultat. Az alkotók célja nem a Karinthy-regény szószerinti adaptációja volt, hanem a betegséggel küzdő ember belső vívódásainak, valamint a kor hangulatának és kétségeinek színre vitele. Ha úgy tetszik: művészeink utazásra hívják a nézőt Karinthy Frigyes koponyája és a 20. századi közös magyar történelmi sors körül.