„Én Tóttal érzek, de az Õrnagy is én vagyok”
                Örkény István  (1912 – 1979)

„Ha egy kígyó (ami ritkaság) fölfalja önmagát, marad-e utána egy kígyónyi ûr? És olyan erõhatalom van-e, mely egy emberrel ember voltát megetethetné? Van? Nincs? Van? Fogas kérdés!”

- A Tóték-at körülbelül húsz országban és Isten tudja, hány városban játszották. Én ezeknek csak kis részét láttam.  Lényegében kétféle értelmezés lehetséges. Az egyik megoldás: ilyen volt Magyarország elnyomott korszakában, a sok közül valamelyikben, és hogyan reagáltunk az elnyomottság vagy kiszolgáltatottság szituációjára? Tehát kuriózum, egy földrajzi-történelmi szituációba helyezve. Vagy pedig az elnyomás és kiszolgáltatottság drámájaként értelmezték, ami már nem magyar specialitás, hiszen az egész világon mindenütt megélték. Tehát a darabot nem mint történelmi, nemzeti produktumot, hanem mint katarzist kiváltó drámai alkotást nézték.
- Én is úgy gondolom, hogy nemcsak a hivatali fõnöknek vagy a mûvezetõnek akadnak alárendeltjei, hiszen hatalmi struktúra a család is, az óvoda meg az iskola is. Sõt még a legelesettebb, legkifosztottabb ember is fogja egy csücskét az uralkodásnak, ha egyebe nem maradt, legalább egy öleb vagy kanárimadár a kiszolgáltatottja.  Kölcsönösen függõségben élünk, egy személyben zsarnokok és áldozatok.  Hogy a Tóték-ra visszatérjek, hitem szerint az õrnagy és a Tûzoltóparancsnok valójában egy személy. Ahhoz persze, hogy ebbõl drámai mû lehessen, össze kellett szikráztatni a benne rejlõ pólusokat.

Részletek Örkény Istvánnal készített beszélgetésekbõl.

A Tóték a kiszolgáltatottak tragikomédiája

A háború tombolása közepette az idilli Mátraszentannán élő Tót családhoz egy nap beállít az orosz fronton harcoló fiuk parancsnoka. Az őrnagy idegzetét súlyosan megrongálták a harctéri hónapok, ezért Tótéknál töltené kéthetes szabadságát. Ám hogy addig se tétlenkedjenek, dobozolásra kényszeríti a családot. És Tóték éjjel-nappal dobozolnak, hogy a vendég kedvében járjanak. Abban reménykednek, hogy ezzel elnyerik az őrnagy jóindulatát, ígya fiuk is kedvezményekben részesül a fronton. Tóték egyre fogyó lelkesedéssel dobozolnak, végül megölik az őrnagyot, nem is sejtve, hogy áldozatuk is, a gyilkosság is teljesen hiábavaló – és abszurd. A falu postása ugyanis nem kézbesíti ki a rossz hírt közlő leveleket, így azt sem, amiben a Tót fiú halálhíre állt.

„1943. január 13-án a Don-kanyarban elkezdett lefelé görögni az a szikla, amellyel a magyar hadsereg sziszüphoszi sorsa elvégeztetett. Egy barátom, Cseres Tibor, aki ugyanezt megélte, kifejtette egyszer, hogy ezt a háborút magyar írónak lehetetlen megírnia. Ebbe a gondolatba nem tudtam beletörődni. Hatvanezer ember fagyott meg ott, abban az aknatűzben, a jeges szélben, a hóban. Az, hogy én élek, a valószínűségnek egészen kicsike töredéke csak.Talán ezért van az, hogy az ő telük, az ő sorsuk azóta sem hagyott megnyugodni. 

A Tóték nem róluk szól, vagy nemcsak róluk, sőt, talán egészen másról, de én írás közben mindig rájuk gondoltam. A legtöbben ülve fagytak meg, s ahogy ott ültek, márványban fagyott arccal, még most is hátamban érzem a tekintetüket" – írja Örkény a Tóték előszavában. 

Ez a gondolat a beregszászi előadás kiindulópontja is. Egyben ez teszi különlegessé Vidnyánszky Attila rendezését, amely nem egy valamikori háborúról vagy általában a háborúról szól, hanem konkrétan a második világégést idézi meg – Örkény szellemében. Ez teszi hitelessé a történetet – véli a rendező, aki a téboly ívét egészen a jelenkorig rajzolja meg: a háborús katonadalok után kommunista indulók szólnak, majd a Dallas című amerikai sorozat szignálja utal arra, hogy a pusztítás korokon átível. Csak az eszközök és a módszerek változnak.

– A ma problémái nagyrészt ugyanazok, mint a Tóték keletkezésének idején voltak. Örkény alapkérdéseket boncolgat. Az emberi természet nem változik, és az a viszonyrendszer, melyet a darab felvázol, abszolút átültethető a mába. Ez a nagy művek, a klasszikusok sajátja – mondja Vidnyánszky Attila. 

A Tóték a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház emblematikus előadása. Sokak szerint az őrnagyot alakító Trill Zsolt alakítása minden túlzás nélkül vetekszik Latinovits Zoltánéval, aki az 1967-es ősbemutató és a Fábri Zoltán által rendezett legendás film főszereplője volt. A IX. Pécsi Országos Színházi Találkozón Trill Zsolt kapta a MASZK színész-zsűrijétől a legjobb férfi alakítás díját az Őrnagy megformálásáért.