A színdarab cselekménye alaposan körülölelte a nézőket a színészek abszolút közelsége mondhatnám test közelsége oly annyira hatott, hogy szinte részeseivé lettünk a tolsztoji mű borzalmas történetének. A rendezői fogás abban állt, hogy a játék nem hagyományosan fent a színpadon zajlott, hanem lent a  nézőtéren. Erre az aránylag kis területre voltunk hivatalosak mi nézők, akik körülülhettük a cári Oroszországban élő mély szegény család közös életterét oly annyira, hogy a délutáni teázás, vagy a -tarhonyás pörkölt kovászos uborkával -menűnek még az illatát is érezhettük, sőt a közelülők majdnem kedvet kaptak egy két falat elfogyasztásához. Ez a rendezés az, amire úgy hiszem, a modern színjátszásban, mindenkor szükség lenne, mert ezáltal leszünk mi nézők részesei a történetnek, ebben az esetben egy szörnyű kettős gyilkosság fül és szemtanúi. Mert hát ki ne borzadna el egy gyilkosság látványától, átélve a gyilkosságra felbújtó, és azt végrehajtó asszony testi lelki vívódásától, ami ráadásül szemünk elött történik meg.

Nincs annál jobb és tökéletesebb rendezői fogás, amikor a néző szinte együtt él a szereplőkkel, akiknek közvetlenül láthatja verejtéktől és könnytől fénylő bőrét, szemét, hallhatja felhevült lélegzetét. Nekem ez valami fantasztikus élményt nyújtott, hatalmas segítséget adva a mű cselekményének nem mindennapi átéléséhez.

Tolsztoj egy olyan faluba helyezte el történetét, ahol nyomor és a kilátástalanság az úr. Ahol az alkohol sötét gondolatokat, indulatokat szít, hiába a szentkép a falon, a megrontott emberi lélek már a vallásban sem talál vigaszt vagy visszatartó erőt szörnyű gondolataitól és majdan tettétől. Az öregedő gazda Pjotr durva, de ott falun megszokott hangneme idegenül cseng azok fülében, akik talán még sohasem hallottak e féle emberi hangot. A gazda feleségének, Anyiszjánek aki mint egy űzött vad él ebben a borzalmas házban, ahol se becsülve se szeretve nincs, nem róható fel a szerelem keresése sem, amit a béreslegény karjaiban talál meg. De felróható a béreslegény anyjának Matrjonának, számító felbujtása a gyilkosságra, melyet ő eszel ki, s aki végrehajtja nem más, mint a gazda felesége Anyiszja. Egyetlen ember van közöttük, aki Istenre hivatkozva kérlel, de meg sem hallják a pénzre, a szerelemre sóvárgók. A vágyott boldogságot azonban egyik sem éri el, osztályrészük a félelem, a csalódottság, a kisemmizettség lesz.

Bevallom féltem ettől a színdarabtól. Féltem, mert a mai világ emberének úgyis túlzottan sok jut a „ sötétségből”ezért jobban vágyik ellazulni egy nézőtéren és átnevetni másfél órát. De ez a színdarab  számomra mégis hatalmas élmény volt. A téma elborzasztó ugyan de sajnos emberi, amely nemcsak a távoli cári Oroszországban, hanem bárhol másutt a világban megtörténhet.

Hazafelé kilépve a novemberi hűvös éjszakába, még sokáig hatása alatt maradtam a Latinovitsban átélteknek. Különös dicséret illeti meg a szereplőket egytől egyig, akik ezen a premieren csodát műveltek a színpadon.