,,Látom, ahogy a bemutatóm után legördül a függöny, és kialakul a világ legfeszültebb csöndje. Majd az összes néző egy emberként kezd hatalmas ovációba. Hallom a székeket csattanni, ahogy felpattannak róla. Végtelen taps, itt-ott felhangzik egy-egy bravó, a tanáraim büszkén törölgetik a szemeiket hangosan szipogva. …csináltam egy monodrámát. Amit én írtam és rendeztem. És fényeztem. Én ragasztottam a díszletet és varrtam a ruhát. Minden segítség nélkül. Egy ember se olvasta el előtte. Mindenki a bemutatón látta először. És mindenki hihetetlenül ÉREZTE magát valahogy miközben nézett. A függöny után mindenki egy percig nézte a sötétet. És mindenkinek megváltozott az élete.”

A díszletelemekért köszönet a Gergić és a Dukai család pincéinek és padlásainak.