„De mi a célja az örökös kóborlásnak? (…) Talán semmi. Olykor mégis azt hiszem, van valami titokzatos célja. Olykor úgy gondolom, mi egy láthatatlan kincset viszünk magunkkal, amelynek bizonyos időre el kell érkeznie valahova. Most mi visszük, – ha kidőlünk, vállára veszi más, – de egyszer csak elérkezik oda, ahol szükség van rá.”

A magyar nyelvű színjátszás kivívóiként tiszteljük a vándorszínészeket, ezeket az eltökélt alakokat, köztük az olyan nagy formátumú személyiségekkel, mint Déryné is volt. Az előadás főhajtás a magyar színjátszás hőskora előtt, ahol romantikus szerelmek, nagy fellángolások, szenvedélyes viszonyok szövevényében hol küszködnek, hol csatát nyernek hivatásuk, a magyar nyelvű színjátszás ügyéért folytatott küzdelemben. A színpadon megelevenedő milliőt átszövi a színház erejébe vetett hit, ezért a láthatatlan bizonyosságért zajló
folytonos törekvés, melyben ki-ki a maga tehetségével, leleményességével vagy éppen fondorlatával próbál érvényesülni. Herczeg Ferenc kalandokkal, tréfákkal, felfokozott érzelmekkel kikövezett színművét a színészek hangszeres játéka teszi még virtuózabbá.