Kamasznak lenni nehéz. Tele kétségekkel, változásokkal, újfajta érzelmekkel. Érzékeny kor ez. Az első szerelem, a test átalakulása, az életbe való első tétova lépések kora. Kamaszok szüleinek lenni talán még ennél is nehezebb.

Wedekindet, akinek munkáiban az expresszionizmus, a szecesszió és a naturalizmus jegyei is fellelhetőek, Kosztolányi Dezső így jellemzi: „Kalandos, bohócszerű egyéniség. Minden munkája heves vita tárgya. Lírája regényesen fura. Legtöbb verse: gyászos fi ntor.” A tavasz ébredése a legelső műve, 1891-ben jelent meg. Szövegét a II. Vilmos korának álszent polgári erkölcsei és az azt megtestesítő intézmények (család, iskola, egyház) elleni szenvedélyes támadásként tartja számon az irodalomtörténet. A császárt támadó, kifi gurázó írásai miatt egy alkalommal 7 hónap börtönre ítélték „felségsértés” vádjával. Wedekind szerint a nevelés nem más, mint erőszaktétel a természeten, a gyermeki ösztönök elfojtása vagy szublimálása, ami elkerülhetetlenül brutalitásba, cinizmusba vagy tragédiába torkollik.

A 19. század végének egyik legbotrányosabbnak ítélt műve itt a rendező és a dramaturg olvasatában örökérvényűvé és univerzálissá lett, hiszen a kérdések, a szereplők és azok problémái olyan témákat vetnek fel, melyek kortól vagy társadalmi berendezkedéstől függetlenül aktuálisak és megoldásra váróak, hiszen a kamaszok a világ minden táján, a történelem bármelyik korszakában ugyanazokkal a problémákkal, érzésekkel, kétségekkel küzdenek.

Az előadásban a temesvári társulat színészei mellett kolozsvári és marosvásárhelyi színművészetis hallgatók is szerepelnek. A produkció a társulat egyik legújabb tagjának, Horváth Annának első színházi rendezése. Az alkotócsapat, talán épp fi atalságuk és az ebből adódó lendületüknek köszönhetően, dinamikus, érzékeny és fi atalos előadást állított színpadra.