“Képzeljük el, hogy Shakespeare-nek volt egy húga, egy csodálatos húga, egy húg, aki ugyanolyan irdatlan költői tehetség, mint a bátyja. Ezt kéri tőlünk Virginia Woolf korszakos vitairatában, a Saját szobá-ban. Vajon mekkora a valószínűsége, hogy Judith Shakespeare – ezt a nevet képzeli neki Woolf – hallgatott volna arra a parancsoló benső hangra, amely drámaíróvá tehette volna őt? Vagy, ahogy az sokkal valószínűbb, tehetsége néma maradt volna? Néma nem csak a bátorítás igénye miatt. Néma amiatt, ahogy a nőket meghatározzák, és ahogy, ebből fakadóan, gyakran ők is meghatározzák önmagukat. Mert a kötelezettség,amely előírja, hogy vonzó külsejűnek és türelmesnek és gondoskodónak és engedelmesnek és érzékenynek és tisztelettudónak kell lenni az apákkal (fivérekkel,férjekkel) szemben,szükségszerű ellentmondásban van mindazzal az önzéssel, az indulatossággal, önmaga iránti közönnyel, amire egy nagy alkotói tehetségnek szüksége van a kibontakozáshoz.” -
Suzan Sontag