spacer
spacer

Művésztek Háza

Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház
spacer
A lélek röpte
spacer
spacer
Szereposztás
Szent Teréz:Jónás Gabriella
Szent Teréz lelke:Blaskó Borbála
Angyal:Felber Gabriella
Csuhás:Dóczy Péter Schwimmer János
Rendező: Dóczy Péter
Jelmeztervező: Harák Judit
Koreográfus: Blaskó Borbála
Zene: Dóczy Gabriella
Az előadás hossza kb. 65 perc (szünet nélkül).
Előadás ismertető

Avilai Terézt 1622-ben emelte oltárra XV. Gergely pápa. VI. Pál pápa pedig 1970-ben egyház-doktorrá avatta.
Méltó dolog és felelősségteljes küldetés, a ránk hagyott szellemi örökséget közelebb vinni az emberekhez, amit szakrális helyen - templomokban - egyházi közösségekben kívánunk előadni, ahol Istenkereső, a lélek mélységeit kutató, szeretetteljes közösségben fogadják a mai is élő tanítást, útmutatást Avilai Szent Teréztől - szakrális előadás formájában.
Bemutatja: a lélek belső vívódásait a jó és a rossz, a fény és a sötétség örök harcát!
A bennünk élő tamási kettősség.
Kísértés által próbára teszi az ember igaz hitét, tanúság tételét majd a Lélek felemelkedését, ahol csak az Isten van és a vele való egyesülés! Szerelmetes kapcsolódás.
Győzött az ember Önmaga felett! Az Önismeret alkímiája.

Dóczy Péter munkássága által a művésznőkkel egyetemben, közelebb kívánja vinni az emberekhez Avilai Szent Teréz szellemiségét, tanítását.
Értéket képvisel. Mondandója: örökérvényű, minden korban aktuális.
Reméljük, minél több emberhez eljut, és minél több ember felismeri - az ilyen jellegű szakrális előadások fontosságát, ami képviseli az ember valódi szellemi nagyságát, ahova így vagy úgy, de el szeretne jutni, akár tudatosan, akár tudattalanul!
A produkció Isten vezetése által erre hívatott!

„A lélek nagysága felülmúlja mindazt, amit el tudunk képzelni.”
Semmitől ne félj, semmi meg ne rettentsen! Minden elmúlik. Egyedül Isten marad ugyanaz. A türelem mindent elér. Ha Isten a tiéd, semmid nem hiányzik: Isten egyedül elég!”

Egy költői előadás Szent Terézről, a karmelhegyi Boldogasszony rendjének szerzetesnőjéről.

Hozzon a mai nap belső békét a számodra.
Bízz az Istenben annyira, hogy tudd, pontosan ott vagy, ahol lenned kell.
Ne felejtsd el a végtelen lehetőségeket, amelyek a hitből erednek.
Használd az adottságokat, amelyeket kaptál, és add tovább a Szeretetet, amely megadatott számodra.
Légy elégedett abban a tudatban, hogy az Isten gyermeke vagy.
Legyen ez a tudat teljesen a Tiéd, és adja meg lelkednek a dal, a tánc, a hála és a Szeretet szabadságát.
Ez mindannyiunké.

(Szent Teréz Imája)

spacer
spacer
spacer
© 2024. - Kisvárdai Várszínház - Theater Online