spacer
spacer

Gyulai Várszínház

2021. augusztus 10., kedd 20:30 - Várszínpad - Az előadás hossza: kb. 150 perc, egy szünettel (Belépődíj: 1900 Ft)
X. Irodalmi Humorfesztivál

A Gyulai Várszínházban 2002 óta kétévente megrendezett Irodalmi Humorfesztivál az egyik legkiemelkedőbb nyári szépirodalmi program a Kárpát-medencében.

A kortárs magyar irodalom élvonalát képviselő költők, írók olvassák fel még publikálatlan, általában erre az alkalomra írott humoros verseiket, prózáikat. Az alkotók személyes jelenléte és előadásmódja mindig egyedivé és a közönség számára különösen izgalmassá, vonzóvá teszi ezeket az estéket.
Az est szerkesztője-rendezője, Elek Tibor, arra törekszik mindig, hogy lehetőség szerint különböző esztétikai ízlésirányok és irodalmi csoportosulások hazai és határon túli képviselői olvassák fel műveiket és legyenek közöttük nagy visszatérők, akik már elnyerték a közönség tetszését egyszer-egyszer, korábbi szerepléseikkel, de olyan alkotók is, akik először mutatkoznak be.

Az idei fellépők:
Darvasi László, Egressy Zoltán, Fehér Béla, Fekete Vince, Háy János, Márton László, Muszka Sándor, Gál János, Győrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba, Kiss Judit Ágnes, Kiss Ottó, Tóth Krisztina.

Az előadás két részből, felvonásból áll, az egyes szövegek közötti zenei átmenetekről két kiváló jazz zenész, Binder Károly és Borbély Mihály improvizatív muzsikája gondoskodik majd, ezzel is fokozva a közönség szórakoztatását.

A jubileumi évre tekintettel idén neves előadókkal irodalmi konferenciát is rendezünk a magyar irodalmi humor múltjáról és jelenéről a fesztivál napjának délutánján 14.00 órától a Kamarateremben

spacer
spacer
spacer
© 2024. - Kisvárdai Várszínház - Theater Online