spacer
spacer

Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat

2022. június 15.
Bukarestben is hatalmas sikert aratott a Raszputyin

A MASZIN magyar színházi szövetség szervezésében június 6. és 13. között tartották Bukarestben a szövetséghez tartozó színházak első bukaresti fesztiválját, amely az első magyar színházi fesztivál is volt egyben a román fővárosban.

Ennek részeként lépett színpadra két előadással a Harag György Társulat. Június 10-én délelőtt az Odeon Színház Stúdiótermében a Brighella Bábtagozat többszörösen díjazott előadása, a Szélszabadító volt látható Bartal Kiss Rita rendezésében, délután pedig, 19 órától a Harag György Társulat lépett színpadra az Odeon Színház Majestic-termében. Szőcs Géza Raszputyin című fikciós történelmi drámájának színpadi változatával.

A 2019-ben - magyar nyelvű ősbemutatóként - Sardar Tagirovsky által rendezett Raszputyin többszörös fesztiválszereplő, két díjat kapott a Határontúli Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján, illetve szerepelt Magyarország legjelentősebb nemzetközi színházi fesztiválján, a budapesti Nemzeti Színház által szervezett MITEM-en. A bukaresti fesztiválszereplés előtt a színház székhelyén tartott jótékonysági előadás keretében a szatmári nagyérdemű is megtekinthette még utoljára az előadást, melynek otthoni bevételét az ukrajnai menekültek javára ajánlotta fel a társulatvezetés.

Június 10-én, pénteken a magyar főváros után tehát a román fővárosban is megmutathatta a társulat a szinte teljes színészgárdát megmozgató, közel négy órás, nagyszabású produkcióját.

A helyi viszonyok miatt (kisebb nyitású színpad, a vasfüggöny hiánya, stb.) eszközölt kényszermegoldásokat és kompromisszumokat áthidalva zajos sikert arató, nagy hatású előadás született. A teremben percekig állva ünneplő közönség jutalmazó tapsvihara és bravózása után, az előadás másnapján megjelent kritikák is nagy elismeréssel szóltak az előadásról.

„Szépen érkeznek a kritikák, visszajelzések, nemcsak sajtó útján. A román szakmát az előadás egész történelmet átölelő formátuma, vizualitása, sodrása, zenéje varázsolta el. A magyar közösségtől és sajtótól pedig azt a visszajelzést kaptam: a miénk volt a legbátrabb választás. Nemcsak, mert egy jól ismert név, román rendező vagy a román szakmában bejáratott magyar alkotó és jól ismert világirodalmi klasszikus szöveg helyett "ismeretlen" darabot, szerzőt, rendezőt mutattunk Bukarestnek (főként a román ajkú közönségnek), de – mint egy újságíró fogalmazott - Trianonról és az első világháborúról is szót mertünk ejteni a román fővárosban, úgy, hogy az a magyarság fájdalmán túlmutatóan, az egész XX. század és a teljes emberiség fájdalmas szenvedéseinek kontextusában váljék érthetővé és átérezhetővé mindenki számára. A darab és az előadás legnagyobb erénye azonban nem is a múlt érzékeny, emberközpontú feldolgozásában rejlik, hanem a sajnálatos aktualitásában. Mióta bemutattuk, az előadásunk köré rendeződött a világ, a szomszédos Ukrajnában egyszerre tört ki egy újabb véres háború és egy hidegháború, amelyet hiába próbált megelőzni megannyi jövőbe látó "Raszputyin", a világ hatalmasai ezúttal is más megfontolások szerint hozták meg döntéseiket. Ebben a kontextusban ez a Szőcs Géza szövegének, Sardar Tagirovsky erőteljes víziójának és a Harag György Társulat művészei alkotó érzékenységének találkozásából születettett "esztétizált pacifista kiáltvány" már egészen máshogyan szólal meg Rappert-Vencz Gábor és partnerei ajkán. Ami egyfajta múltba révedő elvi humanizmus hangja volt, a "Soha többé ne hagyjuk megismétlődni!" felkiáltása, az ma már a szellem elkeseredett figyelmeztetése egy újra forrongó Európában. Figyelmeztetés és segélykiáltás a történelem keresztjeire feszített ártatlanokért. Immár azokért is, akiket épp most hantolnak tömegsírokba, akiket most hajtanak távoli vidékeken zajló véres háborúkba, a menekülőkért és szenvedő ártatlanokért. Úgy tűnik, ha világ hatalmasaihoz nem is érhet el, a bukaresti magyar és román közönséghez elért és bennük visszhangra is talált ez a gondolat. Ezt jelzi számunkra a fővárosban elkönyvelt szakmai és közönségsiker.” – mondja a fellépéssel kapcsolatos visszajelzésekről Bessenyei Gedő István társulatigazgató.

A Raszputyin a tervek szerint Szatmárnémetiben három évvel a bemutatást követően lekerül a repertoárból, viszont számos magyarországi meghívásnak tesz még eleget a társulat, többek között Szolnokon, Nyíregyházán és Debrecenben is látható lesz az elkövetkező évad során.
Linkek
spacer
spacer
spacer
© 2024. - Kisvárdai Várszínház - Theater Online