spacer
spacer

Interjúk

2019. december 17.
„Talán annyi mindent lehetne még csinálni.”

Egy színésznőnek nem könnyű az élete – sem a színpadon, sem az életben. A Rózsavölgyi Szalonban bemutatott Végszó című komédia kapcsán, amit a bravúros amerikai szerző, Michael McKeever írt, az előadás női főszereplőjével, Györgyi Annával beszélgettünk.

A darab egy színészcsalád látlelete, története, keményen benne van a szakma. A híres Broadway sztárt, Mallory DuPre-t alakítod benne. Igen széles spektrumon meg tudod mutatni, hogy mi is az, amit egy színésznő elő tud hozni magából. Alapvetően humoros, de egy picit tragédiába is hajló a mű, úgyhogy hihetetlenül sokféle arcod van, s ez nagyon szórakoztató ebben az előadásban.
  –  Erre van a hat hét próba, hogy ez így összeálljon. Dicső Dani, aki érzékeny, alapos rendező, hagyott mindenfélét kipróbálni, s azokból mazsolázgattunk. Én például nagyon szeretek bohóckodni. Az elején belehúztunk a komikus jelenetekbe, a végére lekomolyodik egy kicsit az előadás. Nagyon jó hangulatban teltek a próbák, szerintem ez látszik is a végeredményen.

Ti vagytok ketten Gálvölgyi Jánossal - aki egy nagy színházi legendát és az apádat alakítja - a régóta a pályán lévő, jól ismert és elismert művészek, és három fiatal kollégával játszotok együtt. Csiby Gergely játssza a te fiadat, akinek a szerepe egyenrangú a tiétekkel.  Átérzed ilyenkor mint „anya”, hogy neked segítened kell az ő alakítását?
  –  Nagyon jól tudtunk együtt dolgozni. De ilyen, hogy „én most megmondom neked édes kisfiam, mert én 30 éve vagyok a pályán”… ilyen nem volt, hiszen én is ugyanúgy kezdő vagyok a próbák elején, mint ő. Bányássza ki magából!  Közösen csiszolgattuk a jeleneteket, és Gergő nem volt betojós, tele volt kíváncsisággal, csupa energiával, figyelemmel meg szeretettel.

Mallory folytonosan válságban van. Ez a helyzet ad neked kitűnő lehetőségeket a legnagyobb szélsőségek bejárására. Ebben a szerepben mennyire vagy benne te? Magadból dolgozol nyilvánvalóan, de hasonlít-e Mallory karaktere Györgyi Annáéhoz?
  –  Én egyáltalán nem vagyok ilyen, mint ez a nő, hála istennek! De azért az emberben minden benne van. Például amikor a főiskolán a Zabhegyezőben játszottam egy kurvát, még teljesen tapasztalatlan lány voltam, de soha életemben nem játszottam olyan jól. Visszatérve Malloryhez: nem vagyok hollywoodi sztár, se díva, a magánéletem kiegyensúlyozott, nem szeretek öltözködni civilben, színpadon se igazán, de itt aztán kell! Ilyenkor pontocskákat képzelek el, s azokból indulok el. Tehát megkeresem, hogy mi az a váz, amire felépítem a szerepet, nézem, hogy mi az achilles sarka az általam alakított figurának: itt ez Mallory szeretethiánya, megtörtsége. Ő egy szerencsétlen nő, csak nagyon jó páncéljai vannak – a humora, az öniróniája, hogy tud mindenre frappánsan válaszolni. Jellemzően csak a végén, amikor mindez lehullik róla, nem tudja kapásból a választ. Sokszor pont a legszélsőségesebb dolgokat tudja az ember jól eljátszani, nem ami közel áll hozzá. Egyébként baromi jól van megírva ez a darab. Michael Mckeever nagyon jól ismeri a színházat, jól kezeli a dramaturgiát, hatásos, de nem szirupos, nem giccses, nevetni is lehet, de sírni is.

Hol láthatunk még téged játszani? Vagy valahol státuszban?
  –  Nem vagyok státuszban sehol. Itt a Rózsavölgyiben megy még egy előadás, amiben játszom, az Amazonok – három év múlva. Most a Jurányiban volt bemutató, Dan LeFranc darabja, A nagy vacsora Császi Ádám rendezésében. Az a Füge produkciója Simkó Katival meg Terhes Sanyival, Huzella Julival, nagyon szerettem csinálni. Lesz az Operettszínházban egy bemutató március 10-én, merthogy Boris Vian 100 éve született, s ennek apropóján Kiss Csaba Tajtékos dalok címmel írt egy darabot, amely a Kiss Judit Ágnes és Sziámi által lefordított sanzonok köré épül. Lesz ebben egy idősebb páros – ez Földes Tamással mi leszünk, s egy fiatalabb: Gubik Petra és Kocsis Dénes.

S ugyan még nem láthattuk a Pilátus című filmet itthon, de máris besöpörhettétek a sikert érte.
  –  Most volt a díszbemutatója a filmnek, ami Szabó Magda regényéből készült. A Milánói Filmdíjon négy díjat is kapott. A legjobb rendező Dombrovszky Linda lett, a legjobb főszereplő Hámori Ildikó, ő alakítja az anyát, én a lányát. Az operatőr, Hartung Dávid és a vágó, Mezei áron is kaptak elismerést. Ebben a filmben komoly szerepet játszom, de feltűnök még a Foglyokban, illetve a Seveledben is apróbb szerepekben. A Pilátus nagyon jó lett, meg szerintem ez a Végszó című előadás is. Van értelme színésznek lenni ilyenkor. Szóval, mikor az ember egy kicsit el van keseredve, és ezt az egészet úgy, mint Mallory, abbahagyná - ami nekem is néha eszembe jut -, akkor nagyon jól jön egy-egy ilyen lehetőség. Így ötven fölött gyakran elgondolkozom: ez az élet? Talán annyi mindent lehetne még csinálni.

Ha én a helyedben lennék, valószínűleg a kiszolgáltatottság zavarna a legjobban.
  –  Ezzel rátapintottál a lényegre. A mi pályánkon semminek nincs következménye. Ja, jó volt… A másik az, hogy nincs mérce. Csaba, a férjem mondta, hogy ő legszívesebben gyorskorcsolyázó lenne. Ott van egy idő, amit meg kell futnod. Egy operaénekesnél is – kiénekli vagy sem. De nálunk mi a jó? Megszűntek a szerepkörök, férfi játszhat nőt és fordítva, nincs kritérium, hogy ki a jó színész. Már az se fontos, hogy szépen beszélj.

A Végszó című előadásban egy óriási plakáton Malloryt, azaz téged látunk Blanche-ként A vágy villamosában. Nem tudott nem eszembe jutni, hogy láttalak Miskolcon, aztán a POSZT-on is Blanche szerepében – a férjed rendezésében. Ha visszatekintesz a pályádra, a miskolci éveket hogyan értékeled?
  –  Az egy jó időszak volt 2012-2015 között. Nagyon jó szerepeket játszottam, és nagyon jó volt a színház. Egyébként most is nagyon jó az a színház. Abszolút külön tudom választani ezt attól, hogy mi történt ott velünk családilag, hogy minket onnan kiebrudaltak, hogy egy sokk ért és nagyon-nagyon nehéz volt. De miért ne ismerhetnénk el egymást, miért ne lehetnének nagyvonalúbbak az emberek? Nekem az egy nagyon jó időszak volt, és sokat tanultam abból a nehézségből, ami történt velem, velünk. Sokat adott családilag is, megerősítette a szerelmünket… Nekem amúgy nagyon összevissza pályám van, amiről biztos én is tehetek. Nem álltam bele, nem harcoltam ki, elbújtam, beszóltam, mikor nem kellett volna… Engem mindig vetett ide-oda a sors, aztán hogy ez jó-e? Az mindenképpen jó, hogy nagyon sok színésszel találkoztam, sokféle helyzetben voltam. A Madáchban kezdtem, aztán az Arany János Színházban folytattam, utána a Tivoliban, amikor azt megszüntették, átkerültem a Bárkába, utána az Új Színházban voltam talán 10 évet, utána mentem a Pesti Magyarba, utána Miskolcra, s azóta szabadúszó vagyok. Tehát nem voltam hosszan egy helyen, ahol az ember eljátszik mindent. Akkor jobb pozíciókat tud magának kiharcolni, alkalmasint kilúgozni maga körül a fiatalokat. Ezeket nem ragozom… Így aztán nem is lehet számon kérni rajtam Mallory DuPre-t, aki nem biztos, hogy boldogabb, mint én, sőt.  Én láttam sok nagy színésznőt tök egyedül és boldogtalanul.

Mit vársz a jövőtől?
  –  Szeretnék sokat forgatni, szinkronizálni, sok pénzt keresni, akár reklámot is vállalok. A jelenleg futó dolgaimat csinálom, de jövőre nem szeretnék új darabot próbálni. Olvasni akarok, kirándulni, a gyerekeimmel foglalkozni, utazni, élni.

Farkas Éva
spacer
spacer
spacer
© 2024. - Kisvárdai Várszínház - Theater Online