spacer
spacer

Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat

2019. október 2.
Rappert-Vencz Gábor: Egy újabb állomás ez a szerep

Rappert-Vencz Gábor, a Harag György Társulat tagja játssza a címszerepet Szőcs Géza Raszputyin című drámájában. A darabról és annak időszerű mondanivalójáról, a mának szóló üzenetéről beszélgetett Elek György újságíró a művésszel.

— Mit jelent az ön számára ez a szerep?

— Ha a saját színészi pályámat egy vasútvonalhoz, vagy egy vasúti utazáshoz hasonlítom, akkor mindenképpen egy fontos állomáshoz érkeztem most. Úgy érzem, hogy adódtak holtvágányok, vagy akár nagyobb kerülők is, de mindig volt egy irány, ami felé tartok. Mint mondtam, a fontos állomások egyike a Raszputyin. Ez valóban egy olyan kihívás, egy olyan mélység, amelynek köszönhetően olyan területekre utazom most, a rendezőnek és a csapatnak köszönhetően, hogy egy nagyon hangsúlyos része ez annak, amit a színházról gondolok. Így érzem most. Elsősorban azért, mert a próbák és az egész munka a szeretet kulcsában zajlik. Az egész próbafolyamatot átfedi a szeretet maga, és erről fog szólni az előadás is valószínűleg. Nyilván a szeretet nagyon sok rétegéről, de sok minden másról is. Hogy nekem miért kihívás? Minden szempontból az. Egyrészt egy hatalmas falat. Olyan mint egy időutazás magamban, a történelemben. Elő kell szedni a huszadik század időkapszuláit. Az előadás Raszputyin halálának a pillanata. A halála pillanatában végigpergő dolgok. Tudjuk, hogy minden embernek a halála előtti pillanatban pár másodperc alatt végigpereg a saját élete. Mi lett volna ha? Ez egy ilyen film. Egy hatalmas sodrásnak vagy inkább örvénynek nevezném az egészet. Ez a szöveg egy csomó önvizsgálatra is adott lehetőséget. Nincs semmi közöm Raszputyinhoz, és mégis nagyon sok. Mint ahogy mindannyiunknak van köze Raszputyinhoz, hiszen mindannyiunknak az életében ott van a két erő: a szeretet és a durva önteltség, a fény és a sötétség. Ezek mindannyiunkban hadakoznak. Van, amikor jó emberek vagyunk, van, amikor dühösek vagyunk, vagy amikor rossz emberek leszünk. Hogy ezt megbánjuk vagy nem, az egy más kérdés. Személyre szabott. Az sem mindegy, milyen arányban vagyunk jók vagy rosszak. A fő törekvés legtöbbünknek az, hogy jó emberek legyünk.

— Születnek maradandó élmények a próbákon?

— Ez alatt a munkafolyamat alatt nagyon sok szép dolgot éltem meg magamban is, Raszputyinként is. Csodálatos pillanatok voltak a próbákon, amelyek meghatározóak számomra. Hogy ez az előadásban majd mennyire fog látszani, azt még nem tudom, mert egyelőre ott vagyunk a munka sűrűjében, de nem vagyunk holtvágányon, hanem egy nagyon fontos állomás felé tartunk. Lehet, hogy nem fogunk oda megérkezni, de a cél tiszta. Sokan mondják: nem a cél a fontos, hanem az oda vezető út. Én most valóban ezt érzem. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy nem fontos számomra az előadás. Hogyne lenne fontos, hiszen az a végtermék, az kerül a befogadó elé.

— A darab egy fiktív történet, mégis a történelmi tényekhez kötődik. A történelem alakulása pedig elhatározásokon múlik. Mennyire lesz érezhető ez az előadásban?

— Igazából azért fiktív, mert egy kicsit arról szól, mi lett volna ha. Raszputyin megpróbálja megmásítani a történelmet. Megpróbálja megállítani a háborút. Megpróbálja megelőzni a huszadik század borzalmait. Ami a legfontosabb, hogy ezek a borzalmak emberi döntésekhez köthetőek, attól függenek, hogy abban az adott pillanatban az ember hogyan dönt. Ha abban a pillanatban nem a megfelelő döntést hozza, akkor később mások is rosszul döntenek, vagy dönthetnek. Ezt tapasztalhatjuk egyénileg is a saját kis nyomorult, vagy szép életünkben. Tapasztaljuk azt, hogy a döntéseink mennyire meghatározzák az életünket. De itt még nem beszélünk a végzetről, a sorsról… De lehet, hogy hiába evickélünk, aminek meg kell történni, az meg fog történni velünk. Ott van a vonzás törvénye és egy csomó minden. Ilyen szempontból is nagyon fontos nekem ez az előadás. Nem a logikai következtetés volt az elsőrendű a munka során, hanem az érzetek. Nagyon spirituális megközelítése az egésznek az, amit a rendező éreztet velünk, és amit ő maga is próbál belőlünk kihozni. Nem azt mondom, hogy ez teljesen újszerű, hiszen minden szerepünket érzelmi szinten is megcsináljuk, de intenzitásában mindenképp egy kissé másfajta vállalkozás. Most inkább érzelmekből építkezünk elsősorban, ami közben megszüli a gondolatot is. Érzetekre, érzésekre helyeződik a hangsúly, aztán a logika majd kialakul. Elsősorban az emóciókat keressük. Ennek alapján bontakozik majd ki — a rendező szavával élve — a „tű pontos” megfogalmazás.

— Ezek szerint az előadás célja a múlt felidézésével visszatükrözi a jelent.

— Egyértelműen. Ez egy oda-vissza játék. A huszadik század borzalmait éljük a huszonegyedik század borzalmaiban is. Magunkban hordozzuk a sebeket és a következményeket. Mindannyian veszítettünk el nagyapát, a nagyapa barátait, dédapát, nagyszülőket, azok barátait stb. Volt egy nagyon szép gondolat a próbán, amikor arról volt szó, hogy akár el veszíthettük a párunkat is emiatt, hiszen meghalt az, aki megszülte volna őt. Nagyon érdekes, hogy tevődnek egymásra az idősíkok.

— A darab szövege arra is felhívja a figyelmet, arra is megtanít, hogy vigyázzunk a döntéseinkre, gondoljuk át azokat.

— Így van. Minden döntésnek következménye van. Nemcsak magunkra, hanem a környezetünkre is. Minden összefügg. Egy harminc évvel ezelőtt hozott döntésnek most is hordjuk a következményeit. Az életben vannak kerülők. Ha elmegy valaki egy holtvágányra, onnan vissza lehet tolatni. Aki tesz egy kerülőt, valahogy visszakeveredhet a fővonalra.



— Közeledik a próbafolyamatok vége. Ez megnyugvást jelent majd?

— Szerintem a próbákkal nem fog bezáródni ez a kör, úgy érzem az előadások során is fejlődni fog ez a történet. A bemutató után további kapuk nyílnak majd ki, a későbbi előadásokon egy csomó minden ki fog majd alakulni. Amit a legfontosabbnak tartok, hogy a teljes próbafolyamat, és ebből következően az előadás is a szeretetről szól, ezt éljük benne.

— A darabnak nagyon sok üzenete van a fiatalok számára is. Fel fogják ismerni ezeket az üzeneteket?

— Reméljük. Mi egy olyan korszakban nőttünk fel, amikor nem lehetett választani. Megszabták mit szabad, és mit nem. Most bármit lehet választani, bármit abba lehet hagyni, és bármit el lehet kezdeni. A mai fiataloknak élniük kell ezzel a lehetőséggel. Ez a kérdés is felmerül a darab kapcsán.
spacer
spacer
spacer
© 2024. - Kisvárdai Várszínház - Theater Online