spacer
spacer

Budaörsi Latinovits Színház

2019. március 5.
Ismét együtt dolgozik Balsai Móni és Alföldi Róbert

A sötétség hatalma után Euripidész és Fodor Tamás Elektráját rendezi Budaörsön Alföldi Róbert. Készülő előadásunkról a Deszkavízió számolt be.

Az előző színházi évadban mutatták be Budaörsön A sötétség hatalma című, családi tragédiáról szóló megrázó erejű orosz drámát Alföldi Róbert rendezésében. Az előadás egyik női főszereplőjét Balsai Móni alakítja, aki vendégművészként idén ismét visszatér a Budaörsi Latinovits Színházba, ahol újra Alföldi Róberttel dolgozik, méghozzá az Élektra című klasszikus különleges átiratán.

Euripidész görög drámaíró egyik talán legismertebb művét, az Élektrát Fodor Tamás színművész dolgozta át több mint harminc évvel ezelőtt. Az Élektra-történet a trójai háború mítoszának része, pontosabban egyik epilógusa a sok közül. A görög seregek főparancsnoka, Agamemnón tíz év után hazatér Mükénébe. Ő már talán el is felejtette, hogy a háború sikeréért feláldozta egyik lányát, ám felesége nem feledkezett meg Íphigéneia haláláról.

Fotó: Borovi Dániel
Balsai Móni A sötétség hatalmában

A nő úgy dönt, bosszút áll férjén és szeretője segítségével megölik Agamemnónt, majd átveszik az uralmat a város felett. A család legkisebb gyermekét, Oresztészt még fiatalon Korinthoszra küldték, ám idő közben a fiú felnőtt, és visszatért Mükénébe. Amikor pedig megtudja, mi történt apjával, elhatározza, hogy megöli a gyilkosokat, köztük tulajdon édesanyját.

Fodor Tamás Élektra-átdolgozása ennek a mítosznak két mellékszálát bontja ki. Az első szál egy akkor viszonylagos jólétben és nyugalomban élő társadalom önvizsgálatának története, a másik pedig Élektra és Oresztész vérfertőző kapcsolata. Ebből a már-már kortársnak számító változatból készít most előadást Alföldi Róbert. A címszereplőt Ladányi Júlia alakítja, Oresztészként a Latinovits Színház társulatának tagja, Böröndi Bence lép a közönség elé, Balsai Móni pedig a királygyilkos feleséget, Klütaimnésztrát kelti életre a színpadon. Az Élektra bemutatója március 30-án lesz Budaörsön.

Szereplők: Ladányi Júlia eh. (Élektra), Bohoczki Sára (Khrüszothemisz), Böröndi Bence (Oresztész), Balsai Móni mv. (Klütaimnésztra), Brasch Bence eh. (Aigiszthosz király), Ilyés Róbert (Xuthosz), Spolarics Andrea (Philebosz), Páder Petra (Kilissza), Bregyán Péter (Trétosz), Chován Gábor (Csavargó, Idegen)
Alkotók: Zöldy Z. Gergely (díszlet- és jelmeztervező), Vörös Róbert (dramaturg), Zewde Eszter (súgó), Barnet Mónika (a rendező munkatársa), Alföldi Róbert (rendező)


Bemutató: 2019. március 30., Budaörsi Latinovits Színház

Deszkavízió
Forrás: https://deszkavizio.hu/ismet-egyutt-dolgozik-balsai-moni-es-alfoldi-robert/
spacer
spacer
spacer
© 2024. - Kisvárdai Várszínház - Theater Online