Mit je­lent ne­künk Jó­zsef At­ti­la? Is­mer­jük az éle­tét. Van ked­venc ver­sünk tőle. Élet­sza­ka­sza­ink­ban újra- és új­ra­ér­tel­mez­zük so­ra­it. De rit­kán gon­dol­ko­zunk el azon, hogy mi­lyen pusz­tí­tó szen­ve­dély és sze­ret­ni vá­gyás élt benne. „Jó­zsef At­ti­la az őrü­let ere­jé­vel, egy-egy sza­vá­val néha mé­lyebb­re nyúlt, mint bárki más előt­te” – írja róla nap­ló­já­ban Márai Sán­dor. Ebből a mély­ség­ből merít Ve­csei H. Mik­lós ön­ál­ló estje, innen pró­bál­ja meg­mu­tat­ni a költő élet­út­ját, sze­rel­me­it és vers­rész­le­te­it – nem messze a ra­ko­dó­part alsó kö­vé­től.
(Ve­csei H. Mik­lós)