„A tánc mindig a férfitáncokkal, a „ritka” vagy másnéven „lassú magyar”-ral kezdődött, utána következett a „sűrű magyar”. A két különböző tempójú férfitáncot szokták összefoglalólag „magyar tánc”-nak is nevezni.” (Kallós Zoltán: Tánchagyományok egy mezőségi faluban. In: Tánctudományi Tanulmányok 4. (1963–1964), Budapest, 1964: 242.)

Kallós Zoltán, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő munkássága példaértékű a magyarság számára. Személyében a magyar népzenegyűjtés legeredményesebb kutatóját, az erdélyi táncházmozgalom egyik életre hívóját ismerhettük meg. Hosszú tartalmas élete és példaértékű munkája utat mutat és erőt ad a mindenkori magyarság számára.

A Kallós Zoltán emlékére készülő néptáncelőadás Ritka magyar címe egyrészt a neves népzenekutatónk apai-anyai szülőföldjének (Kis-Szamos melléke és Észak-Mezőség) tánc- és zenei hagyományára vonatkozik, másrészt ez a szóösszetétel hordoz egy sor, akár szimbolikusnak is mondható konnotációt: egyaránt utalhat az elnéptelenedő, szórványosodó mezőségi magyarságra, de a kivételesen kiemelkedő, így ritka életpályát magának tudható Kallós Zoltán személyére is. Ugyanakkor Kallós Zoltán egy fontos üzenetét is szeretné tolmácsolni, felhívva az emberek figyelmét az emberi élet múlandóságára, kiemelvén annak fontosságát, hogy nem mindegy mit hagyunk hátra a következő generációknak. Ezt nagyon fontosnak tartotta mindannyiunk „Zoli bácsija”.